Lesz-e kötelező téli gumi Magyarországon?

kötelező téligumi

A jelenlegi szabályozás értelmében nem kötelezhetik a hatóságok a magyar autósokat, téli gumiabroncs használatára. (A hólánccal más a helyzet, erre vonatkozó tétel létezik hazánkban.)

Az utóbbi időben többször is felmerült az igény, hogy változtassa meg a kormány a téli abroncsokra vonatkozó álláspontját, hiszen már nem csak az észak-európai országok követik ezt a magatartást, hanem több, velünk szomszédos ország is. Románia, Szlovénia vagy épp Ausztria is ezek közé tartozik.

A már parlamenti napirendig eljutó javaslatot egyrészt nyilvánvalóan a gumiabroncs ipar lobbyja támogatja, másrészt azon civil szervezeteké, akik a közlekedés biztonságossá tételét tűzték ki címerükre. Utánajártam mik a fejlemények a kötelező téli gumi ügyben.

A kormány álláspontja a téli gumi kötelezettségről

Az eddigi álláspont az volt, hogy egy ilyen jellegű szabályozás túl nagy anyagi terhet róna a magyar autósok vállára, hiszen a gumi szettek nem a legolcsóbb dolgok. (Tegyük hozzá, a baleseti adó és a biztosítási adó bevezetésénél nem így gondolkodott az NFM sem. )

A legutóbbi NFM nyilatkozat szerint, melyet a szóvivő, Arzt Gergelytől halhattunk, a nem elég zord időjárásra hivatkozva szavazták le, illetve vették le napirendről a magyarországi téli gumi kötelezettség kérdését. Jóllehet, most magam és a magyar autósok ellen (is) beszélek (rövid távon, anyagi értelemben), de én is azon a véleményen vagyok, hogy szükséges lépés lehet a kötelezettség bevezetése. El is mondom miért.

Ha mindenki téli gumikat használna

  • Kevesebb torlódás és baleset lenne az utakon. Bár nincs erre vonatkozó KSH adat, de rendre halljuk a híradásokból, hogy nyári gumik miatt csúszott meg az autó a havon, illetve Pintér Sándor személyesen nehezményezte a mostani hóhelyzetben a nyári gumi használatot. (Arról viszont nem esett szó, hogy maguk a tűzoltók sem téli gumival közlekednek!)
  • Növekedne az állam adóbevétele, hiszen a több értékesítés több befizetett ÁFA forintot hozna magával, még akkor is, ha nyilván a szürke vagy fekete gazdaság is nagyobbat harapna.
  • A kevesebb baleset kevesebb sérülttel járna, így a kórházi ellátásra költött összeget át lehetne csoportosítani, mondjuk eszközbeszerzésre, stb.
  • Munkahelyeket teremthetne a megnövekedett igény, hiszen nagyobb kapacitással kellene működjenek a téli gumi szervizek.
  • A nem elég zord időjárást pedig maga a természet cáfolta meg 2013. március 14-15-én.

Kérlek osszátok meg a cikket, ezzel is kiegészítve a hóhelyzetről kialakult információ halmazt!