Defekttűrő téli gumik

Defekttűrő gumi - csak illusztráció

A defekttűrő gumik lényege, hogy – a különleges kialakításuk és huzalozásuk miatt – az abroncsok nem válnak le a felnikről, egy esetleges defekt következtében. Sőt, a megerősített oldalfalú gumiabroncsokon még 200-250 kilométeres út megtételére is képes az autó, igaz korlátozott – 80 km/h-s – sebességgel.

A defekttűrő nyári és téli gumik használatához azonban szükséges egy ún. TCP rendszer, ami visszajelzést ad az autó vezetőjének, hogy drasztikus nyomáscsökkenés következett be az abroncsban. (Ennek két típusa van, az ABS-hez kötött, illetve egy gumiba szerelt érzékelős változat.)

Többek között a Bridgestone például – együttműködve több nagyobb autómárkával, akik autóikat sokszor defekttűrő abroncsokkal, mint extrával árulják – olyan speciális, megerősített téli gumikkal is szolgál, amik nem igényelnek speciális felnit. Manapság egyébként – némi szereléssel –szinte bármilyen autóra felszerelhető ilyen abroncs. Léteznek már ugyanis, utólag beszerelhető nyomásellenőrző rendszerek. Erre a rendszerre azért is van szükség, mert egy defekttűrő téli gumi mellett, a sofőrök nem is mindig érzékelik a defektet, így nem tudják felvenni a biztonságot jelentő 80 km/h-s tempót, illetve útjukba iktatni a gumiszervizt. Apropó szerviz. A defekttűrő gumikat nem lehet javíttatni, ugyanis egy légnyomását vesztett abroncsra olyan nagy terhelés hat, hogy az túl nagy károsodást eredményez a téli gumikban.